Volt egyszer egy sziget ahol emberi érzések éltek. A gazdagság, a bánat, a tudás, így a szeretet is. Egy nap az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Csak szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget végképp elsüllyedt a szeretet segítségért imádkozott. A gazdagság egy hatalmas luxushajón úszott el mellette, szeretet megkérdezte gazdagság eltudnál vinni magaddal? - Nem szeretet nem tudlak elvinni, a hajón sok aranyat ezüstöt viszek nincs már hely számodra. Megkérdezte bánatot. Bánat kérlek eltudnál vinni magaddal? - Nem szeretet nem tudlak elvinni, én olyan szomorú vagyok nekem egyedül kell maradnom a hajón. A vidámság olyan boldog és elégedett volt, hogy meg sem hallotta szeretet kérését. S ekkor hirtelen megszólalt egy hang. -Gyere szeretet én elviszlek téged. Aki szólt egy öregember volt. Szeretet olyan boldog volt, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor partot értek az öregember eltűnt. Szeretet tudta, hogy sokkal tartozik az öregnek ezért megkérdezte a tudást. Tudás megmondanád nekem ki segített rajtam? - Az IDŐ volt- felelte a tudás. Az idő? De mért segített rajtam az idő? - MERT CSAK AZ IDŐ ÉRTI MEG, HOGY MILYEN FONTOS AZ ÉLETBEN A SZERETET! ( Ismeretlen szerző)